Postás tagozat – Információk a Postás Önkéntes Nyugdíjpénztártól érkező tagok számára

Szeretettel köszöntjük a Postás Önkéntes Nyugdíjpénztárból 2025. január 1-től érkező tagjainkat.

Miért jó Aranykor tagnak lenni?

Az Aranykor Önkéntes Nyugdíjpénztárt 1995-ben a gazdasági élet meghatározó szereplői azzal a céllal alapították, hogy egy, valóban az ügyfelek érdekeit szem előtt tartó, költséghatékony és kiszámítható nyugdíjmegtakarítási formát kínáljanak mindazok számára, akik az alapítókkal együtt úgy gondolják, hogy nyugdíjmegtakarításra mindenkinek szüksége van.

Az Aranykor 92 ezer fős taglétszámával és 215 milliárd forint kezelt vagyonával Magyarország legnagyobb független önkéntes nyugdíjpénztára és a teljes piac 4. legnagyobb szereplője. Immár 30 éve eredményesen működik,  és ez idő alatt már 7 nyugdíjpénztár döntött úgy, hogy beolvadással az Aranykorhoz csatlakozik. Az alapításkori célokat továbbra is szem előtt tartva, magas minőségű szolgáltatás mellett, alacsony költségekkel és a piaci átlag feletti hozamokkal járulunk hozzá ügyfeleink időskori anyagi biztonságának megteremtéséhez, melyet független szakértők – a pénztári piacon egyedüliként -  már 9 SuperBrands díjjal jutalmaztak, 2023-ban pedig a Magyar Nemzeti Bank Zöld Pénzügyi díját is elnyerte a Pénztár.

Termékprospektus

Bemutatkozó videó

Elérhetőségeink

Központi e-mail cím: info@aranykornyp.hu

Telefonos ügyfélszolgálatunk: +36-1-374-8400

Központi személyes ügyfélszolgálati iroda: 1051 Budapest, József nádor tér 5-6. (IV. emelet)

Stratégiai partner és kihelyezett ügyfélszolgálat: UniCredit Bank és annak országos fiókhálózata>>

Kapcsolat

Vagyonkezelőink, portfólióink

Az Aranykor a pénztárpiacon egyedülálló módon 4 partnerre kiterjedő, versenyeztett vagyonkezelést végez, ezáltal piaci átlag feletti hozamokat és piaci átlag alatti költségeket biztosítva tagjai számára.

Vagyonkezelő partereink: 

A beolvadást követően a Postás Önkéntes Nyugdíjpénztárnál már megismert 4, céldátumos portfólió továbbra is elérhető lesz a teljes tagság számára, azonban 2025.01.01-től már az Aranykor portfólióból is választhatnak:

Az egyesülést követően a pénztárpiacon egyedülálló módon, 9 különböző portfólió válik elérhetővé.

Hozameredményeink    

A piac legszélesebb portfólió kínálatán felül, az Aranykor portfóliómegosztási lehetőségének köszönhetően már nem csak egy, hanem egyszerre akár két portfóliót is választhatnak, ezáltal diverzifikálva befektetésüket.

Portfóliómegosztás

Elszámoló egység alapú nyilvántartást vezetünk, aminek az a lényege, hogy a beérkező befizetéseket a Pénztár a választott portfólió aktuális árfolyama alapján átszámítja egységekre és jóváírja az egyéni számlákon. Ez azt jelenti, hogy a Pénztártagok aktuális számlaegyenlegét napi szinten meg lehet határozni, és nem kell negyedéves hozamfelosztást várni.

AKCIÓ - 2025.01.01-től 2025.06.30-ig díjmentesen lehetőséget biztosítunk a portfólió váltásra és megosztásra!

Portfólióválasztás 

Megtakarítás - befizetés

Minimálisan várt megtakarítási összeg: 
2025.01.01-től havonta 12.000.-Ft, negyedévente 36.000.-Ft, ami akár munkáltatói befizetésként, vagy egyéni befizetésként, vagy a kettő összegeként is érkezhet.

Javasolt befizetési módok:
Csoportos beszedési megbízás, állandó vagy eseti banki átutalás, online bankkártyás befizetés, készpénz befizetés UniCredit bankfiókban, bankkártyás befizetés ügyfélszolgálatunkon, fizetési kérelem

Központi bankszámlaszám: 
10918001-00000003-00140000

Kondíciók

Online megoldások

Az Aranykor Önkéntes nyugdíjpénztár a hazai pénztárpiac innovátora, amelynek előnyeit a fúziót követően már a korábbi Postás Önkéntes Nyugdíjpénztári tagok is élvezhetik.

Videópénztár Videós ügyfélszolgálati felület, hogy kényelmesen intézhesse felmerülő pénztári ügyeit.

Online Pénztár – Ezen a könnyen átlátható, interaktív felületen nem csak a befizetéseit, számlaegyenlegét és dokumentumait követheti nyomon, de portfólióváltást vagy személyes adatváltozást is kényelmesen elintézhet, minden egyéb papír alapú adminisztráció nélkül. A fúziót követően adóazonosító jelével és akár korábbi jelszavával is beléphet az Aranykor online pénztári felületre, vagy bármikor regisztrálhat.

Egyéni számlaszám – Az egyéni befizetések megkönnyítése érdekében minden pénztártagunk egyéni számlaszámmal rendelkezik. Egyéni számlaszámát minden tagunk megtalálja az online pénztárban, a számlaküldeményekben, illetve bármikor lekérdezheti  weboldalunkon.

ZÖLD TIPP! Ennek a nyugdíjpénztárak között egyedülálló szolgáltatásunknak köszönhetően, jövőtudatosan, akár a használt italos dobozaiból is növelhető a nyugdíjpénztári befizetés.

E-küldemény szolgálatás – Egyszerűbb kommunikáció és környezettudatosság egyben. E-küldemény szolgáltatásunk ingyenes, akár telefonon is igényelhető és az aktiválást követően minden hivatalos kommunikáció elektronikus úton történik.

Sütibeállításokkal kapcsolatos információk

Az Aranykor Önkéntes Nyugdíjpénztár weboldala sütiket (cookie-kat) használ a weboldal működtetése, biztonságos használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és a releváns ajánlatok megjelenítése érdekében.